Na ebből botrány lesz: BEVÁNDORLÓNAK nevezte Andy Vajnát Schwarzenegger a temetésén...Orbán tombolhat!




Törököt fogott a magyar kormány Arnold Schwarzenegerrel Andy Vajna temetésén. Legalábbis abból a szempontból, hogy az osztrák származású egykori kaliforniai kormányzó, nem mellesleg a Terminátor filmek főszereplője, azt mondta Vajna búcsúztatásakor, hogy „az ő története Amerikában egy nagyon szép bevándorlótörténet volt”

Vagyis, Andy Vajna bevándorló volt. Igaz, nem ma, hanem 1956-ban, amikor – és innen már a kisgyerekek is ismerik a sztorit - 12 éves korában Magyarországról Amerikába menekült. A bevándorló Vajna ezzel a tettével, sok más magyarhoz hasonlóan, hozzájárult az Amerikai Álom beteljesüléséhez, ahhoz, hogy új hazája nagy lehessen. Mindezt nem született amerikaiként tette, hanem bevándorlóként lett előbb parókakészítő, utóbb pedig elismert producer Hollywoodban.

Magyarországon Vajna nemcsak a filmiparban dolgozott, de kaszinókat, újságot, tévét és rádiót üzemeltetett. Vagyis, sok területen kipróbálta magát, egyedül katonai rangja nem volt, ám ennek ellenére katonai tiszteletadással búcsúztatták.

Forrás: Hirturi